Hétvégi eredmények PDF Nyomtatás E-mail

Szombaton sikeresen lezajlott a Dunacenter Extrémsport Délután elnevezésű versenyünk. Köszönjük, hogy ilyen szép számban megjelentetek, indultatok és szurkoltatok, igazán színvonalas futamokat láthatott, aki kilátogatott a versenyre.

A programokat a roller selejtezőkkel kezdtük, a 16-ból végül 8 induló jutott a döntőbe, majd a gördeszkások közül 7 fő kvalifikálta magát a végső megmérettetésre a 23-ból. A BMX selejtezőkből hatan kerültek döntőbe a 2×6 fős csoportokból. A trükkök már itt is igen színvonalasak voltak, láthattunktöbbek közt BMX és roller backflipeket, illetve a gördeszkásoktól hatalmas ollie-kat. Sajnos ismét nem sikerült hibátlanul lezajlania a rendezvénynek, elnézést attól a két gördeszkástól, akik elvesztek valahol útközben a számítógépes rendszerben, és így nem tudtak már indulni, valamint a BMX-eseknek épített rámpa íve nem bírta a rolleresek érkezéseit, így az pont a BMX döntőre kiesett a játékból (pontosabban a lehetőségekhez képest igyekeztünk a legtöbbet kihozni belőle). Ígérjük, hogy tavaszra kijavítjuk és "bolondbiztossá" tesszük a rámpát.

A döntőkben a csoportos jam session helyett egyéni futamokban értékeltük a teljesítményeket. Az este talán legnagyobb trükkjét az utolsók közt láthattuk Pápai Danitól, aki a széttört ívről beadott egy hatalmas flairt. Az eredményhirdetésre este 7-kor került sor, íme az eredmények, és a Sole2Soul Skateshop és Styleshop által felajánlott nyeremények:

Roller

1. Bognár Benjamin (Győr) - DC hátizsák + csapágyszett

2. Pető Bence (Pápa) - Skullcandy Uprock fejhallgató + griptape

3. Varga Patrik (Győr) - Supra póló

Gördeszka

1. Mészáros Attila (Komárno) - Almost lap

2. Sipos István (Mosonújhely) - Tensor felfüggő

3. Tudós Róbert (Csorna) - Almost kerékszett csapággyal

BMX

1. Pápai Dániel (Győrújbarát) - Vans cipő

2. Venesz Dávid (Mosonmagyaróvár) - DC hátizsák

3. Poleczki Richárd (Győr) - Skullcandy Icon Soft fejhallgató

Köszönjök minden indulónak a részvételt, és a rengeteg nézőnek a szurkolást, igazán hangulatos versenyen vehetett részt, aki kilátogatott szombat délután a  Dunacenterbe. A rendezvény után  azonnal el kellett pakolnunk az elemeket egy másik raktárhelyiségbe, így most ezek téli álmot alszanak jódarabig. Köszönjük a segítőinknek a pakolást, hihetetlenül gördülékenyen zajlott minden, és ez Nektek köszönhető!

Rajtuk kívül köszönet az építkezésben résztvevőknek, a Dunacenternek a helyért, lehetőségért és a téli tárolásért, az RB-Bau Kft-nek és a Mottó Kft-nek a szállításban és szerkezetépítésben végzett támogató munkájukért, a Deszkás Pikniknek a megafonért, a Nikson zenekarnak a hirtelen ránk szakadt hangosítási feladatok megoldásáért, és a Sole2Soul Skateshop és Styleshopoknak a díjazás támogatásáért.

A Facebook oldalunkon találhattok pár fotót a verseny után talált ruhákról, ilyen témában kérünk Titeket e-mailben érdeklődjetek.

_IMG1158-use(1)
bwd  Set 1/3  fwd
_IMG1158-use(1)
_IMG1179-use(1)
_IMG1193-use(1)
_IMG1201-use(1)
_IMG1228-use(1)

 

Naptár

Látogatóink

2010. április 4. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa1493
mod_vvisit_counterÖsszesen317669

SZJA 1% felajánlás

Kérjük támogassa Egyesületünk munkáját adója 1%-ával! Köszönjük!

Utcai Sportok Egyesülete

Adószám: 18985926-1-08

 

Copyright - USE GYőR

© 2007 - 2012