Rövid összefoglaló az évről PDF Nyomtatás E-mail

Így december végén úgy gondoltuk, hogy összegezzük picit az idei évünket, illetve megpróbáljuk felvázolni a jövőbeni terveket.

A 2010-ben sikeresen felépített pályákat belaktuk, mindkét pályára került néhány új elem, főleg az első Dunacenteres verseny maradéka. Május elejére sikerült tető alá hoznunk egy elég nagyszabású szezonnyitó és pályaavató versenyt, ami rengeteg fiatalt vonzott, és véleményünk szerint nagyon sikeres volt. A nyár végén egy rövidszabású Game of Skate keretében búcsúztattuk a jó időt, végül pedig november közepén fedett helyen felavattunk és – sajnos – összezúztunk egy új rámpát a Dunacenter verseny keretében. Az első teljes értékű évünkben (úgy értve, hogy van hivatalos pályánk is) a 3 rendezvény nem is olyan rossz eredmény, de természetesen ennél többet szeretnénk.

A számos pozitív visszajelzés ellenére látjuk, hogy hol, miben érdemes tovább fejlődnünk, melyeknek igyekszünk minél előbb eleget tenni. Még mindig problémát okoz a szemetelés a skateparkban, valamint az, hogy az elemekre nem kívánatos graffitik kerültek, amiket el kellett távolítanunk, valamint sajnálatos, hogy így az év végére ellopták a kicsi korlátokat a skateparkból. Hogy a továbbiakban ilyenek ne fordulhassanak elő, kérünk benneteket, hogy fokozottan ügyeljünk közösen a rendre. A triál pályán rendszeresen kibontották a rosszul kivitelezett kerítést, lelopták a lakatot, összetörtek betonelemeket. Ezen külső tényezők megoldásán kívül van még hová fejlődnünk a rendezvényszervezés és lebonyolítás területén is, valamint a finanszírozási dolgok megoldást is jobban meg kell terveznünk. Igyekszünk tanulni az idei évből, és fokozatosan egyre minőségibb munkát végezni.

A számokat tekintve idei kiadásaink átlépték a 600000 Ft-ot, ami elég szép összeg ahhoz képest, mennyi bevételt könyvelhettünk el ebben az évben. A versenyeken több mint 100 induló vett részt, de a nevezések számában még jelentős növekedést szeretnénk látni. Ehhez persze nekünk is minél több forrást és támogatót kell szereznünk, hogy némi plusz motivációt tudjunk adni díjazás formájában. Első lépés ezen az úton a tagdíjbeszedések rendszeresítése, és pártolói tagság bevezetése. Ebből az éves személyenként 1200 Ft-ból nem váltjuk meg a világot, de elég lenne a meglévő eszközeink szinten tartására, apróbb felújításokra.

Köszönettel tartozunk az idei évért és támogatásért: Ferinek és Nicholasnak, és a Sole2Soul Skateshopnak és testvérboltjának, a Sole2Soul Styleshopnak; Lacinak és a Skullcandy-nek; Máténak és a Deszkás Piniknek, illetve az Offline-nak; Zsuzsa néninek és a Dunacenternek; Kökesznek és a Red Bullnak; Lackónak és a Peppernek; a Mottó Kft-nek és az RB-Bau Kft-nek; a Nikson zenekarnak; Tőke László Úrnak és a Pannon-víz ZRt-nek; az NCA-nak, és mindazoknak akik felajánlották egyesületünknek adójuk 1%-át; az újságoknak, honlapoknak, és üzemeltetőiknek, akik írtak rólunk és kitették a versenyekhez készült plakátokat; végül de nem utolsósorban szüleinknek, akik mindenben mögénk álltak és segítették munkánkat.

A jövőbe tekintve az egyesület működésében halaszthatatlan átalakulás megy majd végbe, melyhez szükségünk lesz aktív és felelősségteljes tagokra. A jelenlegi vezetőség a hivatalos keretek megtartása mellett az operatív munkában egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni, így a rendezvények szervezéséhez, kisebb felújítási munkák elkészítéséhez, valamint a pályák rendben tartásához mindenképpen szükségünk van olyan emberekre, akik szívesen dolgoznának együtt velünk a következő években. Reméljük sikerrel megoldjuk ezt a ezt a feladatot is, hiszen ezekhez a dolgokhoz már minden szükséges tudás a rendelkezésünkre áll, csak a legfontosabb dolognak, az időnek vagyunk szűkében. Aki érez magában kellő elszántságot, és némi szervezési képességet, az ne habozzon megkeresni minket, szívesen látjuk csapatunkban, és mindenben segíteni fogjuk a munkáját.

Végül kívánunk Kellemes Karácsonyt és Boldog, sportolással teli és sérülésmentes Új Évet mindenkinek!

 

 

Naptár

Látogatóink

2010. április 4. óta
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa182
mod_vvisit_counterÖsszesen2537155

SZJA 1% felajánlás

Kérjük támogassa Egyesületünk munkáját adója 1%-ával! Köszönjük!

Utcai Sportok Egyesülete

Adószám: 18985926-1-08

 

Copyright - USE GYőR

© 2007 - 2013